Reformkori séta
Reformkori séta Balatonfüreden
A Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. égisze alatt működő Látogatóközpont célja, hogy megismertesse Balatonfüred gyönyörű reformkori városrészét.
Varázslatos időtöltést kínálunk Önöknek Balatonfüred reformkori városrészét bemutató sétánkon egy kellemes, egyórás idegenvezetés keretén belül.

Sétaútvonalunk a Látogatóközpont elől indul, s a Blaha Lujza utcán vezet végig, ahol az épületek történetein túl anekdotákat hallhatnak Blaha Lujzáról, Jókai Mórról, a Posta házról, valamint az első Anna-bálról, s a hozzá fűződő hagyományokról. A Horváth-ház érintésével átsétálunk az Anna Grand Hotelhez, mely már a reformkor idején is kedvelt szállója és vendéglője volt művészeknek, majd az árkádok alatt megtekintjük a Füredi Panteont. A Gyík szobornál a színházi életről, a Kossuth forrásnál Balatonfüred gyógyító vizének legendáiról, valamint az egykori Fürdőház (ma Állami Szívkórház) híres orvosairól és betegeiről mesélünk érdekes történeteket. A Tagore sétányon olyan híres személyiségek szobrait csodáljuk meg, mint Deák Ferenc, Széchenyi István, Kisfaludy Sándor, de itt található a Lantos lány szobra, Blaha Lujza Emlékpadja és a Rózsakert is. Sétánkat Tagore szobránál és fájánál fejezzük be.
A séták időtartama 60 perc. A séták minden héten pénteken, szombaton és vasárnap 10:00 és 17:00 órakor indulnak. A sétákon előzetes bejelentkezés alapján lehet részt venni (bejelentkezés a Látogatóközpontban). A szolgáltatás ára diákoknak és nyugdíjasoknak 450 Ft, felnőtteknek 890 Ft. (Az árak tartalmazzák az idegenvezetés díját és Áfát.)

Bővített reformkori séta
Csoportok részére bővített séta programokkal állunk rendelkezésre. A reformkori séták mellé szívesen kínálunk borkóstolót, az Eszencia Étteremben korhű menüt, egy hangulatos füredi kávézóban Krúdy felolvasást, vagy a Füredi Három Ékkő kiállításainak megtekintését. Júliustól pedig a rehabilitált Kiserdő érintésével is szervezünk idegenvezetést. A séták időtartama 90-150 perc. Csoportok részére - előzetes egyeztetés után - a hét bármely napján tartunk idegenvezetést. Áraink a program és a létszám függvényében változnak.
Bejelentkezés és további információ:
Látogatóközpont
a Városi Múzeum épületében
8230-Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3
Tel.: +36-21-200-2463
Web: www.furedkult.hu
E-mail: seta@furedkult.hu
Látogatóközpont nyitva tartása:
május 01 – szeptember 30. között: kedd-vasárnap: 10:00-18:00
október 01 – április 30. között: csütörtök-vasárnap: 10:00-18:00
Hétfő: zárva











